Meghívás a ROMA BÜSZKESÉG NAPJÁN tartott felvonulásra (2017.10.07.)

5 évvel ezelőtt azzal a céllal hoztuk létre a ROMA BÜSZKESÉG NAPJA rendezvényt, hogy a roma identitás, önbecsülés és méltóság ünnepévé tegyük. Eddig minden éven –és idén is- számos roma és nem roma közösség csatlakozott megmozdulásunkhoz, közel 100 szervezeti és telelpülési közösség jelezte csatlakozását.

Idén rendezvényünk keretében emléktáblát állítunk Puczi Bélának, a marosvásárhelyi hősnek,aki azt a roma tömeget vezette 1990-ben, amely megmentette a marosváráshelyi magyarokat a felbőszített roman tömegtől, és ahol elhagzott a híressé vált mondat: “Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!”

Az alapvető emberi jogok az a fundamentum, amelyre építkezünk, amelyről szilárdan hisszük, hogy minden embert, függetlenül bármilyen csoporthovatartozásától, megillet. Jubileumi rendezvényünket ennek a gondolatnak és értéknek szenteljük, kiállva a magunk és mindenki más emberi jogaiért, és emberi méltóságáért, amely az élet elengedhetetlen alapfeltétele. Hisszük, hogy vállvetve, közösen kell fellépnünk a romák emberi jogai és méltósága, emancipációja érdekében, de minden más etnikai, vallási türelmetlenséggel szemben is, hogy olyan társadalmat kell építenünk, ahol senkit nem lehet megbélyegezni, kitaszítani, ahol nem a csoporthovatartozás, hanem az egyén az egyetlen mérce.

Várjuk Önt is, és közösségét is e közös, szép ünnepünkre!

Setét Jenő főszervező

CsatolmányMéret
20171007_Meghivo.pdf573.29 KB