jovokerek

A ROMA MÁTRIX PROGRAMRÓL

Célunk, hogy az Európán átívelő, széles körű tevékenységet megvalósító Roma Mátrix projektünk keretében segítsük a romák integrációját valamint hozzájáruljunk a romákat érintő rasszizmus, intolerancia és xenophóbia visszaszorításához. A projektet 10 uniós ország 19 szervezetének együttműködésével valósítjuk meg 2013 áprilisa és 2015 márciusa között az Európai Unió „Alapvető Jogok és Polgárság Program” társfinanszírozásával. A Roma Mátrix multiszektoriális partnerség: helyi és regionális önkormányzatok, civil és magán szervezetek valamint egyetemek vesznek benne részt. A munka fő irányvonalait a romák által vezetett illetve romákat foglalkoztató szervezetek határozzák meg.


MILYEN TEVÉKENYSÉGEK MEGVALÓSÍTÁSÁT TERVEZZÜK EURÓPASZERTE?
A 4 fő tevékenységi terület:

 

Közösségek közötti párbeszéd segítése
A közösségek közötti mediáció eszközét használva foglalkoztatási illetve nőket célzó egészségfejlesztési programokat valamint roma és nem roma gyerekeket egyaránt bevonó eseményeket szervezzük.

 

Küzdelem a sztereotípiák és a rasszizmus ellen
A romákat pozitívan bemutató médiakampányok szervezése mellett közintézményi mentorprogramokat alakítunk ki. A témára a bevont szervezetek széleskörű kapcsolati hálóján keresztül irányítjuk rá a figyelmet.

 

A romákat érintő rasszizmus és xenophóbia elleni jelző- és jogorvoslati
rendszerek javítását célozzuk

segítő hálózatok fejlesztésével valamint a közintézmények és a hatóságok bevonásával.

 

A rasszizmus elemzése és megértése:
egy kutatási program keretében a 10 partnerország Roma integrációs stratégiáinak megvalósulását vizsgáljuk.

 

A projekt 4 fő területén 13 tevékenységcsoportot azonosítottunk, amelyek közül minden partner a saját régiójában, más-más területre fókuszálva valósít meg tevékenységeket.


A JÖVŐKERÉK KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY A PROJEKT KERETÉBEN AZ ALÁBBI TEVÉKENYSÉGEKET VALÓSÍTJA MEG

1. A romákat érintő diszkriminációs ügyekben segítséget nyújtó hálózatot fejlesztünk.
A tagok az oktatási diszkriminációra fókuszáló képzésben részesülnek.
2. Kerekasztal beszélgetéseket szervezünk diszkriminációval érintettek segítésére.
3. Antidiszkriminációs tréninget szervezünk önkormányzati munkatársaknak a jogorvoslati
tevékenység javítása érdekében.
4. Roma, Közintézményekben dolgozó romákat fogunk segíteni egy 12 hónapos mentor program keretében.
5. Multidiszciplináris háttérrel rendelkező szakértői hálózatot alakítunk ki, amely az
antidiszkriminációs kampányok hatékonyságát fogja vizsgálni.
6. A romákról alkotott pozitív kép kialakulása érdekében 5 rövidfilmet készítünk, amelyeket a kereskedelmi
csatornákon és a közmédián keresztül fogunk terjeszteni.
7. A fenti tevékenységgel párhuzamosan diszkrimináció ellenes óriásplakát kampányt szervezünk.


További információ
Mészáros Attila, Jövőkerék Közhasznú Alapítvány
Email: meszaros.attila@jovokerek.hu

 

Jovokerek.hu/romamatrix



       

SZERKESZTŐI BELÉPÉS